Maga a betegség egy tünet, egy információ hordozó, egy jelzés arra, hogy valami zavar van az emberben. Ezt a zavart azonban a legtöbbször nehezen találjuk, mert a szimbólumok nyelvén üzeni meg a testünk, hogy hol borult meg a harmónia.
A betegség, a tünet azt tudatja velünk, hogy szüksége van valamilyen változásra, mert valamiből hiánya vagy többlete van. Akkor vagyunk egészségesek, amikor nincs szükségünk semmire, harmóniában vagyunk önmagunkkal és a környezetünkkel. Ilyenkor jó a közérzetünk, energikusak és kiegyensúlyozottak vagyunk.
Mindannyian megérezzük, amikor valami olyant teszünk ami nem esik jól, amikor nem vagyunk összhangban a saját belső késztetéseinkkel, igényeinkkel. Ilyenkor borul bennünk a harmónia. Ez mindenkivel előfordul, akár naponta többször is. Ekkor beindulnak a szervezetünk védekező mechanizmusai, és vagy megoldják a helyzetet, hogy helyre tudjon állni az egyensúly, vagy nem sikerül ez a folyamat, és valahova félre kell tenni a problémát, mert hiányzik az idő, az erő, lehetőség a megoldásához.
Ezekben az esetekben nem akarjuk vagy nem tudjuk beengedni a tudatunkba a problémát, ezért „félretesszük” és nem veszünk róla tudomást. Mivel eltávolítottuk a tudatunkból a megoldhatatlan vagy annak vélt problémát, az átkerül a „másik oldalra”, az árnyékba. (Carl Gusztav Jung kifejezése)
Jung a tudattalant két részre osztja: a személyes tudattalanra és a kollektív tudattalanra. A személyes tudattalanba az egyéni ösztönkésztetéseink, és az életünk során begyűjtött traumáink, élményeink, bántó, nehéz érzéseink, az életünk individuális tartalmai kerülnek. A kollektív tudattalanunkban az ősképek, az archetípusok, a mitológiai tudásunk, a kollektív mintáink, az ideáink és a képzeteink lakoznak.
Jung szerint a személyiség külső burka a szerepszemélyiségünk, amit úgy is nevezünk, hogy a „perszónánk”. Ez az a részünk, amit a felnőtt Én-ünk alakít ki, a perszónánk alkalmazkodik a külvilághoz, tehát ez a tudatos Én-ünk, amelyik eldönti, hogyan élünk, viselkedünk, cselekszünk, gondolkodunk.
A tudatos Én-ünkkel párhuzamosan fejlődik ki az árnyékszemélyiségünk, a másik oldal, azaz a „perszónánk” negatív lenyomata. Az árnyékunk, az árnyékszemélyiségünk tulajdonképpen mindazt tartalmazza, amivel nem tudunk, vagy nem akarunk szembesülni, nem akarjuk tudomásul venni és főleg nem akarjuk vagy képtelenek vagyunk elfogadni. Az árnyékszemélyiségünk mindazt tartalmazza, amit szeretnénk elkerülni, amivel valamiért nem vagyunk képesek szembe nézni. A kellemetlen, fájó, szégyenletes érzéseket félre tesszük, (betesszük a sötétbe, az árnyékba), és megpróbálunk úgy tenni, úgy élni, mintha ezek a félretett problémák nem lennének.
De vannak, és növekednek. Mindaddig növekednek az árnyékban, amíg egyszer csak akkorák lesznek, hogy nem lehet nem észrevenni őket, mert „átlógnak” már a másik oldalra, és ott fájnak tovább, testi betegségek formájában.
Amikor a pszichoszomatikus betegségeket értelmezni kezdjük, akkor nem teszünk mást, mint megvilágítjuk az árnyékban lévő, saját magunk elől is eltakart problémáinkat, érzéseinket, hiányainkat, vagy többleteinket. Azokat a problémákat tesszük be az árnyékba, amelyek nehezek és fájdalmasak, ezért az árnyékkal végzett munka gyakran kellemetlen és fájdalmas. S azért van szükség külső segítségre, mert a saját árnyékszemélyiségünket nem látjuk, pontosan előttünk marad árnyékban vagy sötétben a probléma lényege, amit azért tettük be arra a helyre, ahol nem látjuk, mert képtelenek voltunk megbirkózni vele.
A megoldatlan belső és külső konfliktusaink, s azok a lelki gócaink, amelyek a tudatosan kialakított Én-képünkkel összeférhetetlenek, azok a lelki tartalmaink, amelyek erős negatív érzelmi töltéssel rendelkeznek, okozzák a testi-lelki megbetegedéseinket.
Hogy jobban megértsük a betegségek pszichés eredetét, érdemes még megismernünk a komplexus jungi értelmezését. A komplexusok a tudattalanunkban lévő elfojtott vágyaink, elképzeléseink, megtörtént rossz események, vagy csak vágyott, de meg nem történt jó események, rosszul megoldott vagy megoldatlan ügyek és a velük kapcsolatos gátlásaink. A komplexusaink azért olyan fontosak, mert a súlyosan frusztráló belső vágyainkat és a hozzájuk fűződő traumáinkat tartalmazzák. A komplexusaink pozitívuma, hogy az Én-t megoldási módok keresésére ösztönzik, így a személyiség és az önismeret fejlődését segítik elő.
A komplexusok négyféle megoldást kínálnak:
Az Én tudatosan küzd a komplexussal, s ebben a küzdelemben képessé válik arra, hogy feldolgozza azt.
Az Én kivetíti a környezetére a komplexust, s így külső konfliktusként kezelve képessé válik megküzdeni vele.
Az Én azonosul a komplexussal, a személyiség a komplexus irányítása alá kerül. Ezáltal a komplexus tudatossá válik, a személy számára felvállalható és felvállalandó problémaként, tulajdonságként vagy akár betegségként.
A komplexus megoldásaként a tudat összeolvadhat a tudattalannal, ez a legkárosabb megoldás, mert ez a jelenség elsősorban súlyos pszichotikus regresszióként jelenik meg a személyiségben, s a személyiség súlyosan megbetegszik.
A pszichoszomatikáról a pszichoszomatikus betegségekről gondolkodva láthatjuk, hogy minden betegség mögött az árnyékszemélyiségünk láthatatlan világa rejtőzik. Arra mindenki képes, hogy a saját testén rámutasson arra a helyre, ahol a fájdalmat, az elváltozást érzi. A pszichológus pedig rákérdez, s ezzel rámutat arra a képzeletbeli sebre, ami a fájdalomban manifesztálódott problémát okozza.
Peter Altenberg szerint „a betegség a sértődött lélek jajkiáltása”, ezért olyan fontos kideríteni és tudni, hogy ki vagy mi az, aki vagy ami „megsértette” a lelket. Mert a testi tünet megüzeni, hogy mi az, amin változtatni kellene, hogy a kapott sebek begyógyuljanak. Mindannyian tudjuk, hogy az emberi szervezet 190-200 év életre volna képes, mégis, alig a felét, harmadát érjük meg ennek az időnek. A fel nem dolgozott kisebb és nagyobb traumáink és sérüléseink, sebeink nyomán „kivérzünk”, az érzelmi és a biológiai immunrendszerünk legyengül, és ezek következtében megbetegszünk.
Pszichológusként segítek a klienseimnek, hogy közösen feltárjuk a testi és a lelki jelentés tartalmakat, s az adott betegség szimbolikáját értelmezve a klienseim egészségét visszaállítjuk. Nem vagyok mindenható, és a módszer sem az, de közösen nagyon sokat tehetünk a megbomlott egészség visszaállításáért. Az egészség visszaállítása mindig együtt jár a kliens személyiségének, viselkedésének, gondolkodás módjának a változásával.
Senki válláról nem veszem le a felelősséget, mert mindenkinek vállalnia kell a saját életéért a felelősséget és a következményeket. De abban minden tudásommal segítek, hogy a kliensem a problémák megoldására, a fájdalmas emlékek elengedésére, a megváltoztathatatlan elfogadására törekedjen, s a betegségeket ne használja kibúvónak vagy egérútnak a problémák megoldása helyett. A betegségek megmutatják a változások irányának a szükségességét, információkkal látnak el bennünket. Üzennek, és a mi felelősségünk, hogy meghalljuk-e ezeket az üzeneteket.
A betegségek segítenek másként gondolkodni, s a feladat az, hogy a betegségeket a kliens hasznára fordítsuk, s az egészségessé válás folyamata egyben a kiegyensúlyozottabb, harmonikusabb életszemlélet kialakítása legyen.
További információ:
1036 Budapest,
3. kerület, Szépvölgyi út 1/b. 4/15.
térkép »
Folyamatos, online jelentkezést követően telefonos időpont egyeztetés szerint.