Melyek azok a helyzetek, amelyekben az életben helyt kell állnod? Ilyen például egy felvételi elbeszélgetés, egy képzeletbeli prezentáció készítése, tárgyalás lebonyolítása. Olyan helyzeteket ismerhetsz meg játék keretében, melyekhez még nem volt szerencséd, de a való életben, a napi munkád során gyakran előfordulhatnak.
A feladatok megoldását könnyíti, hogy nem pusztán egyedül kell megoldanod azokat, hanem csapatok felállítása után csoportokban dolgozhatsz. Ezeken az önismereti csoport tréningeken rendkívül fontos a jó hangulat, melynek megteremtéséről a tapasztalt tréning vezetőink gondoskodnak. Különböző pszichológiában is ismeretes „trükköket” bevetve garantálják a családias hangulat kialakulását. A feladatok megoldása, kivitelezése során a csapattagok megismerik egymást, hibáikkal, erényeikkel együtt. A résztvevők gyakran itt szembesülnek addig nem ismert hiányosságaikkal, s tanácsot kapnak arra nézvést is, hogy hogyan tudnak ezen segíteni, bizonyos képességeiket fejleszteni. Az személyiségfejlesztő önismereti csoport tréning segít azoknak is, akik még nem döntötték el, mihez is lenne igazán kedvük. Kiderül, hogy utálod a monoton, egyhelyben történő időtöltést, vagy éppen ellenkezőleg: nem tudsz hirtelen alkalmazkodni a gyorsan változó körülményekhez? Ezeket figyelembe kell venned életed további alakításánál, mert különben könnyen megcsömörlesz.
A Lelki Titkaink Mentálhigiénés Stúdió által nem üzleti érdekből javasolt hosszúságú - többnapos tréning folyamán összekovácsolódik a csapat, megismeritek egymás problémáit, s a végén meglátod már egymásnak is hasznos tanácsot tudtok adni, természetesen a tréner is véleményezi a megoldást.
Nem ritka, hogy tartós barátságok is születnek ilyenkor, melyek sokszor még jól jöhetnek, hiszen egy jóindulatú kívülálló mindig objektívebben ítéli meg hibáinkat, reagálásunkat, mint önmagunk. Hajlamosak lehetünk másokban keresni a hibát, netán minden „sarat” magunkra vállalni altruista módon.
Annak érdekében, hogy a személyiségfejlesztő, önismereti csoportmunka eredményes legyen az első alkalommal egy belső csoport szerződés jön létre, amely rögzíti a csoport tagjai részére a munkavégzés feltételeit.
A csoportszerződés minimum követelményeiaz alábbiakban foglalhatóak össze:
Technikai szabályok:
Érdemi szabályok:
A személyiségfejlesztő önismereti csoport tréning végeztével pedig immár gyakorlati ismeretekkel is felvértezve bátran neki vághatsz egy felvételi állás interjúnak, tudod hogyan fogsz reagálni a váratlan helyzetekre, magabiztosabban láthatsz neki mindennapi feladataidnak.
Mindenütt, ahol emberekkel találkozol, a személyiségedet eszközként kell használnod. Tanuld meg alaposan a saját személyiséged eszköztárát, hogy a lehetséges legjobbat tudd kihozni Önmagadból! Lehet, hogy a Te számodra is ez a megfelelő alkalom, hogy elindulj az önismeret, a tudatos személyiségfejlesztés felé.
Kapcsolódó cikkek: Segít-e a személyiségfejlesztő önismereti csoport tréning? - 1. rész >>>
További információ:
1036 Budapest,
3. kerület, Szépvölgyi út 1/b. 4/15.
térkép »
Folyamatos indulás.